Nagyon régen nem írtam ide bejegyzést mert nem volt igazán mit írnom. Ma reggel olvastam hogy augusztus első hetén ünneplik az anyatejes táplálást. Igazából ezt az infót már fejből kellene tudnom tekintve hogy második gyermekemet táplálom ily módon. 🤔💁 Az elmúlt pár napban valahogy mégsem forog az agyam úgy ahogy kellene. Fáradt vagyok.
Mindenkit megnyugtatok nem akarok bejegyzést arról mekkora király anya az aki szoptat, és mennyire nem az, aki nem, hiszen az hogy milyen anyák vagyunk nyílván nem ettől függ‼️Most mégis úgy érzem ki kell pötyögnöm magamból az elmúlt két hetünk történéseit. Kezdem ott hogy a kisebbik lányom aki 9 hónapos baromira fogzik. De úgy tényleg,izomból. Alul már kiküszködte magát a kilencedik hónapra két piciny tejfehérség, amiket ettől azért jóval hamarabb vártunk ( reméltünk ) megérkezni tekintve hogy kettő hetes kora óta nyüglődünk azokért a fogakért. Fogtündér nem mindíg olyan tündéri mint a mesékben…
Próbalok neki segíteni minden létező módon, ilyen gél, olyan rágoka, cicin van ha kell ha nem. Igen, cicin mert erre is jó, fájdalom csillapít. Olyankor nyugszik meg a leginkább amikor mellre teszem, sőt már van olyan értelmes hogy kifejezze most bizony annyira fáj neki hogy arra van szüksége. Persze mint minden fájás, rosszullét ez is éjszakára szokott tetézni, ennek ( is ) köszönhetően az elmúlt hetekben nem nagyon sikerült értelmes mennyiséget aludnom. Esti pancsi után vacsiztatás a család minden tagjára kiterjedően, kicsi játszi még a tesóval, aztán jön a nyűgös altatás hosszú órákon át, úgy reggelig. Nagy nehezen elalszik és mire a nagyobbikat is álomba küszködöm, a kicsi felkel, sír, jön a gél bekenem már amennyire össze szorított száján be tudok hatolni, cumit adok, kiköpi nem jó nem tudja szívni mert még mindíg fáj ahogy hozzáér valami a duzzadt ínyéhez. Várok, cirógatok, énekelek hogy gyorsabban teljenek a percek, tudjon hatni a krém, és nem mellesleg ne aludjak el pici szenvedőm mellett. Siker! Be tudja kapni a cumit, már már elaludnánk mindketten amikor ismét nyekereg a cseppem, mostmár éhes. Szopik. Úgy nyeli a tejet mintha nem kapott volna enni egész nap semmit, kezd vissza aludni is rajta így cumira váltok és hagyom elszenderülni vele együtt magamat is. Majd fél óra, 20 perc múlva ismétlődik a forgatókönyv, egészen addig amíg már a cici sem csillapítja fájdalmát és nyúlok a fájdalomcsillapítós szirupokhoz. Mire lehetne egy kicsit aludni ez az időpont olyan reggel 8-9 körülre tehető, addigra pedig az örökmozgó 3,5 évesem kel fel igazak álmából és kurjantja el magát: anya! Jó reggelt! Mehetünk játszani! Ez megy nálunk körülbelül 3 hete. Gondoltam ezt tetézni már nem nagyon lehet. Dobpergés 🥁 Nekünk ez is sikerült.
Múlt hét hétfőn a picim hányni kezdett. Annyira hogy a reggeli otthonkás szettemet kétszer kellett bugyiig cserélnem fél óra alatt. Amit megevett, vissza is jött azonnal. Közben szökött föl a láza. Azonnal orvoshoz mentünk nagypapa és nagymama segítségével mert persze hogy apa ilyenkor dolgozik. Vírusos nyavaja, nem rota de valami fosos hányós. Délutánra rosszabbodott az állapota a picinek így felhívtam a háziorvosunkat aki egyébként szabadságon volt de így is készséggel állt a segítségemre telefonon keresztül,amelyet ezúton is szívből köszönök neki! 🙏 Beszereztük az általa javasolt gyógyszereket a már előzőleg a helyettesítő orvos által kiírtak mellé, kaptunk só oldadot az ügyeleten, amit itthon adagolhattunk neki de elmondta ha nem javul 1-2 órán belül, menjünk a kórházba. Sírtam, zokogtam. Az én örökmozgó picinykém csak feküdt, aludt, lázasan,kimerülten. Magamba voltam roskadva hogy honnan a francból szedtünk össze egy ilyen vírust amikor minden lehetséges oltást megkaptak a gyerekek, és arra is gondom van hogy hova viszem őket és hova nem. Mérges voltam, vagyok talán még most is mert egyszerűen nem tudom az okot. Már mindegy is.
Az éjszaka sóoldatoztam, meg pici szopi, víz de minden minden nagyon mini adagban sokszor ismételve nehogy vissza jöjjön, nehogy kiszáradjon. Másnap már cicit kért reggel, és tartott ez egész nap. Semmi mást nem fogadott el se vizet,se teát, csak a mellem. Ez mentett meg minket a kórháztól. Igazság szerint kétszer is a múlt héten ugyanis csütörtökön párom esett ágynak, egész éjszakán át tartó gyötrődését sikerrel végig aszisztáltam fogalmam sincs milyen földön túli erő segítségével. Aztán másnap reggel jöttek a nagyszülők ismét hogy kimentsenek minket a szarból, talán szó szerint is…
Eltelt egy nap viszonylag pihenő ágon amikor is mamától haza érkezve este jött az újabb fekete leves, a nagyobbik kicsim is hányt. Rosszul lett, de nem annyira mint a pici, vagy az apja. Hősiesen tűrte a vírus ostromlását, se láz, se hasmenés. Inkább fáradtság, és néhány színes büfi. Azonnal hívtuk az ügyeletet akik meg is érkeztek rövid időn belül egy nagyon kedves doktorbácsival. Kapott a kicsim mindent amitől jól lesz, végig is aludt az éjszakát, csak inni kelt fel de azt rengeteget hála az égnek nem kellett erőszakolni hogy igyon, ivott magától. Inkább arra kellett figyelni ne igyon egyszerre túl sokat. Közben sajnos a tünetek a picinykénken is újra jelentkeztek, így őt is újra őrizni, kezelni kellett amit megosztva apukájukkal végeztünk. Másnap a nagyobbik kicsi úgy kelt mintha misem történt volna, játszott, és ápolt. Igen, ápolt, engem aki éjszaka estem ágynak, vagyis inkább wc-nek. Reggel mire ő már felkelt én elég rossz állapotban voltam, de hozta nekem a vizet felváltva apával, és vigasztalt hogy nem lesz semmi baj anya, nézd már én is sokkal jobban vagyok csak büfizzél nyugodtan. Hát büfiztem…
Közben a picim nem akart elmozdulni az ágyam mellől, mellettem akart lenni, sírt és vissza mászott ha kivitték mellőlem. Sokat cicilt szinte egész nap a mellemen volt és együtt aludt velem már amikor tudtam pihenni. Este felé a gyerekek már játszottak, éhesek is voltak, apa is “csak” fáradt volt.
És hogy miér írom ezt le ennyire őszintén, kendőzetlenül? Nem azért mert feltétlen közkincsé szeretném tenni a gyerekeim vagy az én kinlódásomat, sokkal inkább azért mert most tapasztaltam meg igazán mennyire nem mindegy hogy mivel tápláljuk a gyerekeinket csecsemő korban. A nagyobbik lányom 2 éves koráig szopott a kisebbik még most is és amíg tudom és bírom anyatejes is lesz mert minden bizonnyal ha ez nem így lenne akkor ezt a vírust nem itthon győzzük le hanem valamelyik kórházban elzárva egymástól. Sokat hallom hogy el van bagatellizálva az anyatej fontossága, de azt hiszem a mi történetünk igazolja mennyire nincs ez így.
Anyukák, ha van lehetőségetek, adottságotok, ha csak fél napot, 1 hetet, 2 vagy 3 hónapot van tejetek, higyjétek el az is számit mert az anyatej valóban folyékony arany!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: